Home / Római-part

Böngészés címke: Római-part

2023. június 22-én a Római-part közösségi tervezése lezárult. A közösségi tervezés 9 hónapja alatt az érdeklődők 10 közösségi fórumon – ebből két alkalommal helyszíni kitelepülésen – és 30 munkacsoportos műhelymunkán vehettek részt. Összesen 85 órát töltöttünk együtt és több, mint 430-an t...

A Fővárosi Közgyűlés döntése értelmében a Római-parti árvízvédelme nem part menti gát megépítésével, hanem a Királyok útja-Nánási út nyomvonalon lévő védmű megerősítésével fog megtörténni. A korábbi gyakorlattal ellentétben a tervezési folyamat során érdemi konzultációs lehetőséget kap nem...

A III. kerületi önkormányzat üdvözli a Fővárosi Közgyűlés döntését, miszerint a Római-parti területen változtatási tilalmat vezet be. Fontos számunkra az árvízvédelem régóta elhúzódó megerősítése, de az is, hogy ez a természeti értékeink megóvásával történjen, hiszen nincs konfliktus az ár...

Az index.hu-t kereste meg egy budapesti Facebook csoport vezetője. Csoportjában a következőt írja: Nagyobb esőzések idején tisztítatlanul ömlik a Dunába a szennyvíz a békásmegyeri szivattyútelepnél, az FCSM pedig sosem jelezte ezt sem a nyilvánosság, sem az önkormányzatok felé.! Fontos tis...

A Párbeszéd közölte, üdvözli a Fővárosi Választási Bizottság döntését a római-parti mobilgátról szóló népszavazás ügyében. A népszavazást egy magánszemély, dr. Czirmes Györgyné kezdeményezte, a kérdés pedig úgy szól: Akarja-e, hogy a Duna Budapest római-parti szakaszán a parti sávban mobil...

Elfogadta a fővárosi közgyűlés a Tarlós István által múlt héten bejelentett javaslatot, miszerint a Római-part elején és végén betorkolló két patak árvízvédelmével kezdődjön meg az építkezés, ám a két torkolat között húzódó 3 kilométeres gát nyomvonaláról áprilisig még folyjon vita. Fotó: ...

Ma reggel Pataki Mártonnal átvettük a Római-parti népszavazás aláíróíveit a Fővárosi Választási Irodán. Indulhat az aláírásgyűjtés. 29 napunk van 138000 aláírás összegyűjtésre. Szép kihívás, de a Rómaiért össze fogjuk hozni. Oszd meg, hogy más is tudjon erről! Ide kattintva letölthető az í...

Lassan  pártpolitikai kérdés lesz a Római-partra tervezett mobilgát ügye. Az MSZP Horvát Csaba a Fővárosi Közgyűlés MSZP-s képviselői nevében hirdette meg ellenállását Tarlóssal szemben. Gátat szabunk Tarlós mobilgátjának címmel írt állsásfoglalást „A Kúria kedden – a Fővárosi Válasz...

Megváltoztatta a Kúria a Fővárosi Választási Bizottság döntését és hitelesítette a római-parti mobilgát megépítésével kapcsolatos népszavazási kérdést kedden – derül ki a Kúria internetes oldalán közzétett végzésből. -írta a 444.hu Ezzel elhárult azon akarat elől az akadály melyek he...

A Római-part olyan, mint az ország kicsiben. Kettéosztott. Sajnálatos. Az alábbi írás rámutat arra a problémára ami jelenleg a Duna parti területet érinti. Az írást változtatás nélkül közöljük. Tegnap este az a marha nagy megtiszteltetés(?) ért bennünket, hogy a hetedik kerületi LMP (van e...

Bár sok probléma foglalkoztatja Óbuda lakóit, de most a Római-part mobilgát rendszere okoz fejfájást nekik. A már ismert, Óbudával foglalkozó Facebook oldalon találunk erre a fotóra, ami a 2013-as árvíz idején készült. A Főváros nem szeretné, ha ez a kép többször visszaköszönjön, ezért mob...

Tarlós István főpolgármester érthetetlennek nevezte a III. kerület döntését, amely szerint az önkormányzat nem ad tulajdonosi hozzájárulást a mobil védműhöz, amíg el nem készül a római-parti telkek határában álló kerítések nyomvonalában haladó parti védmű lehetőségét vizsgáló tanulmányterv...

Óbuda mindennapjaival foglalkozó egyik Facebook oldala mozgalmat hirdet a parti mobilgát ellen. „Sziasztok!  Mozgalmat hirdetek, melynek értelmében azok a vállalkozások, melyek kiraknának a kirakatukba vagy ablakukba, ezek hiányában az üzleten belül akár, a plakátot a parti mobilgát ...

Továbbra is nagy a feszültség a Római-partra tervezett védművel kapcsolatban. Az ott élőknek nem mindegy, hogy az eredeti és jogi védvonalat a Nánási – Királyok útra Királyok útja –  vonalában alakítanák ki a gátat, vagy a partvonalán építenék ki azt.  Továbbra is az eredeti ró...

A 2017. szeptember 27-i Fővárosi Közgyűlésen a római-parti védművel kapcsolatban a III. kerületi polgármester szóról szóra ugyanazokat a határozatokat szavazta meg, mint a főpolgármester és a FIDESZ-KDNP-s többség. Maradt a parti nyomvonal a Nánási út-Királyok útjával ellentétben, és abban...

A csillaghegyi öblözet árvízvédelmét szolgáló árvízvédelmi létesítmény a Duna-part menti nyomvonalon, továbbá a Barát-patak és az Aranyhegyi-patak mentén valósuljon meg, Óbuda-Békásmegyer önkormányzatának 2007-es és 2009-es határozatai, a Fővárosi Közgyűlés 2009-es és 2011-es határozatai, ...