A Párbeszéd közölte, üdvözli a Fővárosi Választási Bizottság döntését a római-parti mobilgátról szóló népszavazás ügyében. A népszavazást egy magánszemély, dr. Czirmes Györgyné kezdeményezte, a kérdés pedig úgy szól:
Akarja-e, hogy a Duna Budapest római-parti szakaszán a parti sávban mobil árvÃzvédelmi gát épüljön?
Szabó TÃmea, a Párbeszéd óbudai nyertes képviselÅ‘je közölte, készek most is támogatni a népszavazási kampányt, és segÃtenek az ehhez szükséges aláÃrásgyűjtésben. Emlékeztetett arra is, hogy a Párbeszéd a kezdetektÅ‘l ellenezte azt, hogy a mobilgát közvetlenül a parton épüljön, szerintük a gátnak inkább a Nánási út–Királyok útja-nyomvonalon kell megépülnie.
Tavaly októberben hitelesÃtett e a Kúria a párt mobilgátról szóló népszavazási kezdeményezését, ám az elÅ‘l a fÅ‘város vezetése alig egy héttel késÅ‘bb kitért. Akkor ugyanis úgy volt megfogalmazva a kérdés, hogy „Egyetért-e Ön azzal, hogy a FÅ‘városi Közgyűlés helyezze hatályon kÃvül a Csillaghegyi-öblözet árvÃzvédelmi létesÃtményének nyomvonalával kapcsolatban hozott 229/2017. (IV. 5.) számú határozatát?” A Párbeszéd most emlékeztetett arra, hogy akkor egyébként az elsÅ‘ két nap több mint 10 ezer aláÃrás gyűlt össze.
Hozzátették, Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselÅ‘jének kezdeményezésére már az Európai Bizottság is vizsgálta a beruházást. Korábban amúgy a Momentum és az LMP is azt közölte, segÃtenek az aláÃrásgyűjtésben.
A népszavazás fÅ‘városi szintű lenne, vagyis nem csak a III. kerületiek, de egész Budapest lakossága szavazhatna a mobilgátról. A népszavazáshoz a nolimpiás kezdeményezéshez hasonlóan 138 ezer aláÃrásra van szükség 30 nap alatt, de a törvényi elÅ‘Ãrások szerint az országgyűlési választások elÅ‘tt és után 40 napig nem folytatható aláÃrásgyűjtés népszavazási ügyekben, Ãgy azt legkorábban május 18-án lehet megkezdeni, a 30 nap onnan kezd ketyegni.
hvg.hu









