Megváltoztatta a Kúria a FÅ‘városi Választási Bizottság döntését és hitelesÃtette a római-parti mobilgát megépÃtésével kapcsolatos népszavazási kérdést kedden – derül ki a Kúria internetes oldalán közzétett végzésbÅ‘l. -Ãrta a 444.hu
Ezzel elhárult azon akarat elÅ‘l az akadály melyek helyet követeltek egy népszavazásnak. Hónapok óta vitatéma a médiákban a Római-part mobilgátjának a helye. ErrÅ‘l már Ãrtunk. Itt meg lehet nézni.
A budapesti népszavazást Béres András, a Párbeszéd elnökségi tagja, III. kerületi önkormányzati képviselő és Pataki Márton, az Együtt budapesti elnöke nyújtotta be, magánszemélykén.
A benyújtott kérdés úgy szólt:
„Egyetért-e Ön azzal, hogy a FÅ‘városi Közgyűlés helyezze hatályon kÃvül a Csillaghegyi-öblözet árvÃzvédelmi létesÃtményének nyomvonalával kapcsolatban hozott 229/2017. (IV.5.) számú határozatát?”
Nos ezzel még nem döntődött el semmi, csak az, hogy a szavazás eredményeként mi fog eldőlni. Vagyis a kérdés egyszerű. Kiváncsi vagyok a szakmai hozzáértés kibontakozására.













Egy hozzászólás
Ez kérem tisztelettel. egy brutális nagy böszmeség. Érdekek mentén haladó szavazás. A Momentum is nekiment és eldöntetett Budapesttel egy olyan témát, amihez egy kicsivel nagyobb méretű szavazatmennyiség lett volna reális. Mondjuk az ország. Itt is Budapesttel akarják megszavaztatni, hogy a Római-parton élÅ‘knek mi a jó. FelvilágosÃtás, vagy az Olimpia szavazáshoz hasonlatos, akkor is megmutatjuk a kormánynak. Ez szakmaiatlan. Vajon Óbudát mennyire érdekelné, hogy mondjuk KÅ‘bányán miért kell balesetveszélyes körülmények között áthaladni egy szabad jelzéses vasúti átkelÅ‘n csak azért, mert odébb is van egy, ami éppen nem. És a beszorult autók nem tudnak helyezkedni.