Jó hír a strandolóknak: június 27-től ismét látogatható a Római-parti Plázs, és augusztus 24-ig várja a fürdőzni vágyókat. A nyitás előtt a partszakaszt felmérték, a vízminőséget ellenőrizték, a fövenyt előkészítettékElolvasom

2023. március 2-án, csütörtökön 17.00 órakor megrendezésre kerül a következő közösségi fórum, melynek keretében ismertetésre kerül az árvízvédelmi mű megvalósíthatósági tanulmánya. Ezt követően Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes ismerteti a védmű továbbtervezésénekElolvasom

Munkaindító közösségi fórumra invitál mindenkit a Tervezzük együtt a Római-partot csapata. 2022. október 13-án, csütörtökön 17.00-20.00 óra között, a BGSZC Varga István Közgazdasági Technikumban megrendezésre kerül a Római-part tervezésének elsőElolvasom

A Római-part őrizze meg a fekvéséből és a múltjából következő egyedi, sajátos karakterét, hangulatát, szellemiségét. Elkészült a Római-part közösségi tervezésű jövőképe. Ebben a budapestiek a part egyedülálló karakterének megőrzésére szavaztak.Elolvasom

A Fővárosi Közgyűlés döntése értelmében a Római-parti árvízvédelme nem part menti gát megépítésével, hanem a Királyok útja-Nánási út nyomvonalon lévő védmű megerősítésével fog megtörténni. A korábbi gyakorlattal ellentétben a tervezésiElolvasom

A III. kerületi önkormányzat üdvözli a Fővárosi Közgyűlés döntését, miszerint a Római-parti területen változtatási tilalmat vezet be. Fontos számunkra az árvízvédelem régóta elhúzódó megerősítése, de az is, hogy ez aElolvasom

Az index.hu-t kereste meg egy budapesti Facebook csoport vezetője. Csoportjában a következőt írja: Nagyobb esőzések idején tisztítatlanul ömlik a Dunába a szennyvíz a békásmegyeri szivattyútelepnél, az FCSM pedig sosem jelezteElolvasom

Az óbudai nyomozók elfogták azt a férfit, aki négy vendéglátóhelyre is betört. Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság III. kerületi Rendőrkapitánysága a 25 éves budapesti K. RajmundElolvasom

Civilek és az önkormányzat együttműködése révén ismét partrendezés történik a folyóparton. A Duna rendkívül alacsony vízállása megkönnyíti a munkát, amely a következő napokban is folytatódhat. Tovább csökkent a Duna vízszintjeElolvasom

Újabb népszavazási kérdést hitelesített a Fővárosi Választási Bizottság. Ezúttal konkrétan a mobilgát építésére kérdeznének rá, úgyhogy Tarlós Istvánék ezt nem tudják majd úgy kicselezni, mint a múltkori kezdeményezést. Miközben mindenkiElolvasom

A Párbeszéd közölte, üdvözli a Fővárosi Választási Bizottság döntését a római-parti mobilgátról szóló népszavazás ügyében. A népszavazást egy magánszemély, dr. Czirmes Györgyné kezdeményezte, a kérdés pedig úgy szól: Akarja-e, hogy aElolvasom

A „Párbeszéd” Római-parti védművével kapcsolatos sajtótájékoztatóját csak parafáziának tudjuk tekinteni. Sajnálatos, hogy Szabó Tímea egyáltalán nincs képben, ráadásul több lépéssel el van maradva a történetben. Láthatóan nem követi az eseményeket.Elolvasom

Elfogadta a fővárosi közgyűlés a Tarlós István által múlt héten bejelentett javaslatot, miszerint a Római-part elején és végén betorkolló két patak árvízvédelmével kezdődjön meg az építkezés, ám a két torkolat közöttElolvasom

Ma reggel Pataki Mártonnal átvettük a Római-parti népszavazás aláíróíveit a Fővárosi Választási Irodán. Indulhat az aláírásgyűjtés. 29 napunk van 138000 aláírás összegyűjtésre. Szép kihívás, de a Rómaiért össze fogjuk hozni. OszdElolvasom

Lassan  pártpolitikai kérdés lesz a Római-partra tervezett mobilgát ügye. Az MSZP Horvát Csaba a Fővárosi Közgyűlés MSZP-s képviselői nevében hirdette meg ellenállását Tarlóssal szemben. Gátat szabunk Tarlós mobilgátjának címmel írt állsásfoglalástElolvasom

Megváltoztatta a Kúria a Fővárosi Választási Bizottság döntését és hitelesítette a római-parti mobilgát megépítésével kapcsolatos népszavazási kérdést kedden – derül ki a Kúria internetes oldalán közzétett végzésből. -írta a 444.huElolvasom

A Római-part olyan, mint az ország kicsiben. Kettéosztott. Sajnálatos. Az alábbi írás rámutat arra a problémára ami jelenleg a Duna parti területet érinti. Az írást változtatás nélkül közöljük. Tegnap esteElolvasom

Bár sok probléma foglalkoztatja Óbuda lakóit, de most a Római-part mobilgát rendszere okoz fejfájást nekik. A már ismert, Óbudával foglalkozó Facebook oldalon találunk erre a fotóra, ami a 2013-as árvízElolvasom