Ünnepélyes keretek között adták át az óbudai önkormányzati elismeréseket a Köztisztviselők Napja alkalmából. Dr. Kiss László polgármester azoknak a munkatársaknak nyújtott át Polgármesteri Dicséretet, akik kiemelkedő szakmai teljesítményükkel és példamutató hozzáállásukkal jelentősen hozzájárultak Óbuda-Békásmegyer fejlődéséhez és a helyi közszolgáltatások magas színvonalához.
Magyarországon 1997 óta július 1-jén ünneplik a Köztisztviselők Napját, emléket állítva az 1992-es, a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény hatálybalépésének. Az ünnep célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a közigazgatásban dolgozók felelősségteljes, sokszor a háttérben zajló munkájára, amellyel a települések mindennapi működését biztosítják.
A láthatatlan munka adja a biztonság alapját
Az ünnepi ceremónián dr. Kiss László, Óbuda-Békásmegyer polgármestere köszöntötte a megjelenteket. Beszédében kiemelte, hogy a közigazgatásban végzett munka nélkül egyetlen önkormányzat vagy település sem működhetne biztonságosan és kiszámíthatóan.
„A közigazgatás sikere abban rejlik, hogy a jól végzett munka szinte láthatatlan. Az ügyek rendben haladnak, a döntések megszületnek, a szolgáltatások működnek – és mindez mögött felelősségteljes kollégák állnak” – fogalmazott a polgármester, hangsúlyozva, hogy a jó közigazgatás alapvető feladata a lakosság és a közösség szolgálata.
Tizenkét munkatárs részesült Polgármesteri Dicséretben
Az idei évben a Köztisztviselők Napja alkalmából a kerület különböző főosztályairól és intézményeiből tizenkét szakember vehetett át elismerést a kimagasló munkájáért:
- Tajti-Liliom Katalin (az Adóügyi Főosztály osztályvezetője): Közel húszéves hivatali múltjával, pontos és lelkiismeretes munkájával évről évre nagyban hozzájárul az önkormányzati adóhatóság bevételi terveinek sikeres teljesítéséhez.
- Török Zoltán (a Biztonságszervezési, Üzemeltetési és Informatikai Főosztály informatikusa): Magas szintű szakmaisággal, maximalizmussal és kiváló problémamegoldó készséggel kezeli az informatikai kihívásokat, miközben folyamatos önképzéssel fejleszti tudását.
- Zordon Krisztiánné (a Pénzügyi és Gazdálkodási Főosztály Számviteli Osztályának osztályvezetője): Kiemelkedő szakmai felkészültségével és felelősségteljes vezetői tevékenységével kulcsszerepet játszik a szervezet gazdálkodásának biztonságos és átlátható működésében.
- Batka Kristóf (a Főépítészi és Várostervezési Iroda településrendezési ügyintézője): A telepítési tanulmányok, irodai szerződések és egyeztetések sokrétű, kiemelkedő színvonalú kezeléséért és a döntés-előkészítések hatékony támogatásáért kapott elismerést.
- Schnellerné Hegedűs Erika (a Társadalmi Kapcsolatok Főosztály civil referense): Sokoldalú tapasztalatával az önkormányzat civil kapcsolatainak koordinálását, a civil szervezeteket érintő pályázatokat, támogatásokat és projekteket fogja össze magas szinten.
- Vezsenyi Zsuzsanna (a Vagyonfelügyeleti és Ellenőrzési Főosztály vagyonkataszteri szakügyintézője): Közel tíz éve erősíti a Polgármesteri Hivatal csapatát, megalapozott szakmai tudása, valamint a folyamatos tanulás és fejlődés iránti elkötelezettsége példaértékű.
- Hajdúné Hoffer Marianna (a Jegyzői Iroda titkárnője): A hivatali jogviszonya kezdete óta szinte önállóan, magas fokú lojalitással és felkészültséggel látja el a Jegyzői Iroda teljes körű adminisztratív feladatait, segítve az önkormányzat minden szervezeti egységét.
- Röser Éva Adél (a Lakásügyi Főosztály lakásügyi referense): Nagy szorgalommal, kiemelkedő teherbírással és kiegyensúlyozottsággal dolgozik a feszítettebb időszakokban is. Az ügyfelekkel való kapcsolattartás során szociális végzettségét kamatoztatva, példás türelemmel és ügyfélközpontúsággal jár el.
- Dr. Lévai-Bagoly Ildikó (a Költségvetési Szerveket Kiszolgáló Intézmény közigazgatási és intézményi koordinátora): Hosszú évek óta meghatározó szerepet tölt be az önkormányzati intézményrendszer jogszerű, hatékony és kiszámítható működésének biztosításában, szerteágazó feladatkört ellátva.
- Meszlényi Krisztina Judit (az Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyelet közterület-felügyelője): Magas szintű jogszabályismerettel, általános műveltséggel és precizitással végzi munkáját. Határozott, megfontolt és következetes fellépésével példát mutat munkatársainak.
- Hogya Anna (az Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi Központ fogyatékosságügyi tanácsadója): Elhivatott, empatikus és kitartó munkájával kiemelkedő módon járul hozzá a fogyatékossággal élő emberek esélyegyenlőségének megteremtéséhez a közösségben.
- Csipes-Nagy Mónika (az Óbudai Vagyonkezelő Nonprofit Zrt. követeléskezelési csoportvezetője): Már 17 esztendeje támogatja lojálisan a Vagyonkezelő gazdasági területét. Munkája során maximálisan szem előtt tartja a cég és az önkormányzat érdekeit, miközben szakmai tudását készséggel adja át kollégáinak is.
Az ünnepi rendezvény zárásaként a meghívott vendégek és a díjazottak Bakó Krisztina és Geier Attila alkalmi műsorát tekinthették meg.














