Egy újbudai idős asszonyt 2019. március 30-án este felhívott egy ismeretlen férfi, magát unokájának kiadva azzal, hogy balesetet okozott a Hungária körúton, és készpénzre vagy ékszerre lenne szüksége, ahhoz hogy az okozott kárt megtérítse, és akkor nem indulna ellene rendőrségi eljárás. A ...
Továbbra is beleesnek a csapdába az idősebb emberek, amikor a már jól ismert unokázós csalással rövidítik meg őket. Sokszor sajnos nem kevés pénzel. Ezúttal összesen 11 millió forint cserélt gazdát. A 23 éves budapesti L. Markó ismeretlen társával 2019. január 2-án hajnalban felhívott egy...
Kilószámra foglaltak le különböző drogokat, felszámoltak egy labort, és 12 embert gyanúsítottak meg kereskedelemmel, illetve birtoklással. A nagyszabású akció egy átlagosnak induló közúti járműellenőrzésből nőtte ki magát. Igaz, a békásmegyeri kontroll során sem az izzókészlet hiánya miatt...
Az óbudai nyomozók elfogták azt a férfit, aki négy vendéglátóhelyre is betört. Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság III. kerületi Rendőrkapitánysága a 25 éves budapesti K. Rajmund ellen. A nyomozás adatai szerint a ...
A rendőrségre érkezett bejelentés 2018. október 19-én 13 óra körül, hogy egy III. kerületi tízemeletes lakóház hatodik emeletén egy lakás füstöl és az ott lakó idős nő a lakásban van. A helyszínre érkező járőrök a lépcsőház folyosóján erős füstszagot éreztek, és a füsttel megtelt lakásba b...
A fővárosi rendőrök elfogták azt a férfit, aki még júliusban ellopta egy idős hölgy nyakláncát Óbudán. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi Főosztályának járőrei 2018. augusztus 24-én az éjjeli órákban igazoltattak egy férfit Ferencvárosban, mivel hasonlított arra az elkövetőre...
Hatalmas szerencsével élte túl a család azt a gázolást amit a napokban éltek át Budapesten a 11-es főúton. A felvétel 2018. augusztusában készült a 11-es főúton, egy lámpa nélküli zebránál. Figyelem! A nyugalom megzavarására alkalmas képek. Videó forrása: police.hu Hirdetés...
Befejezték a nyomozást az óbudai rendőrök annak a házaspárnak az ügyében, akik tavaly több sértettől is loptak a Sziget Fesztiválon. A rendezvényen önkéntesként dolgozó egyik diák tett feljelentést 2017. augusztus 16-án, hogy a táskájából hiányzik a pénze. A rendőrök a bejelentést követőe...
Budapest III. kerületében 2017. december 7-én 16 óra 30 perc körül P. Jenő 54 éves budapesti lakos bement egy dohányboltba, ahol az alkalmazottat egy késsel megfenyegette és pénzt követelt tőle. Miután a férfi több mint háromszázezer forintot megszerzett elmenekült a helyszínről. P. Jenő e...
A rendőrök elfogták azt a férfit, aki két nap alatt Budapest, III. kerületében három házba is betört
A rendőrök elfogták azt a férfit, aki két nap alatt Budapest, III. kerületében három házba is betört, ahonnan több mint kétmillió forint értékben elektronikai eszközöket lopott. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az 56 éves dunaújvárosi B. K. 2017. szeptember 28-án és szeptember ...
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2017. június 20-án a reggeli órákban Budapest III. kerületében az egyik aluljáróban odalépett egy fiatal fiúhoz és arra kérte adja neki a fülhallgatóját. A sértett ennek nem tett eleget és tovább akart menni, de ekkor az elkövető egy pen...
Az óbudai rendőrök a helyszínen fogták el azt a férfit, aki egy gépkocsit akart feltörni, hogy a benne található laptopot ellopja. Budapest III. kerületében 2017. június 20-án a délutáni órákban K. Csaba 49 éves budapesti lakos odament a Monostori utcában egy parkoló autóhoz, aminek az ajt...
A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Budapest III. kerületében szóváltást követően életveszélyes sérülést okozott egy 49 éves budapesti lakosnak. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2017. március 25-én 17 óra 30 perc körül Budapesten, a III. kerületi Hévizi út és a Hunor utca ker...
A rendőrség nem működtet térfigyelő kamerát és nem bírságol azok felvételei alapján a Budapest III., Szépvölgyi út és a Bécsi út kereszteződésében. Tévesen jelent meg egyes hírportálokon az az állítás, mely szerint „az új forgalmi rend bevezetése óta 200 millió forintnyi bírságot szedett b...
Jegy- és bérlethamisító csoportot felderítő, illetve további törvénysértést megakadályozó rendőröket jutalmazott meg a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója, Dr. Dabóczi Kálmán. A gyanúsítottak, akik a BKK automatáiból tulajdonítottak el jegy, illetve bérlet nyomtatására alkalmas p...