A rablási osztály nyomozói elfogták azt a férfit, aki egy hét alatt két boltot is kirabolt

Épület bontás Budapest

Budapest III. kerületében 2017. december 7-én 16 óra 30 perc körül P. Jenő 54 éves budapesti lakos bement egy dohányboltba, ahol az alkalmazottat egy késsel megfenyegette és pénzt követelt tőle. Miután a férfi több mint háromszázezer forintot megszerzett elmenekült a helyszínről.

P. Jenő egy héttel később 2017. december 14-én 12 óra körül Budapest III. kerületében egy élelmiszerüzletbe is bement és az ott dolgozó alkalmazottat is megfenyegette. Az eladó megnyomta a pánikgombot, amitől beindult a bolt riasztórendszere, így a rabló pénz nélkül menekült el.

 

Fotó: police.hu
Fotó: police.hu

 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Rablási Osztályának nyomozói a kamerafelvételek alapján beazonosították az elkövetőt, akit 2017. december 16-án 10 óra 35 perckor egy III. kerületi dohányboltnál elfogtak. A rendőrök a házkutatáskor lefoglalták a bűncselekmények elkövetésénél használt ruhákat, a kést, valamint az ellopott pénz egy részét is megtalálták.

Az 54 éves budapesti P. Jenőt a nyomozók rablás bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vételét követően előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.   – írja a police.hu