Átadták a Csillaghegyi Árpád Forrásfürdőt – újabb értéket tudhat magáénak Óbuda

Épület bontás Budapest

A projekt Budapest Főváros Önkormányzata és a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. közös beruházásaként valósult meg. A nagy hagyományokkal rendelkező strand korszerűsítésével a 21. századi elvárásoknak megfelelően szolgálja majd ki az igényeket.

A csillaghegyi strandfürdő Budapest egyik legrégebbi, legnagyobb területű és mindig az egyik legszebb strandja volt, most pedig már elmondható, hogy az egyik legkorszerűbb is – mondta a megnyitó ünnepségen Tarlós István főpolgármester. Hozzátette: a főváros új attrakciója illeszkedik Budapest hosszú távú elképzeléseihez, része annak a fejlesztési tervnek, amelynek célja, hogy a ma még idényjellegű strandok egész évben üzemeljenek. A városvezető kiemelte, hogy ismét olyan beruházással gazdagodott Csillaghegy, Óbuda és Budapest egyaránt, amely “emeli a környék hozzáadott értékét, hozzájárul az itt lakók és az idelátogatók színvonalas, szórakoztató, egészségtudatos életéhez.

2017. január 26-án tették le az új fürdőegység alapkövét. A 3,9 milliárd forintos fejlesztés során egy több mint 7800 négyzetméter területű fedett, 12 új medencének helyet adó fürdőépülettel bővült a III. kerületi strand, így ez Budapest negyedik legnagyobb fürdője lett. A több mint 6000 négyzetméteres vendégtérben a sportolókat és az úszásoktatásra jelentkezőket egy 25×33 méteres, rövid pályás versenyek rendezésére is alkalmas medence és egy 10×12 méteres tanmedence, finn- és infraszauna szolgálja ki. A versenymedence vízilabda-mérkőzések rendezésére is alkalmas, és kisszámú néző befogadása is lehetséges egy kulturált lelátón. A wellness-részlegben élménymedencéket, pihenő- és masszázshelyeket alakítottak ki, “gyermekparadicsom” és szaunavilág is látogatható. A csúszdapark mellett a különleges építészeti megoldásokat tartalmazó panorámás élménymedence is megvalósult. A parkban játszóterek, napozóteraszok állnak a látogatók rendelkezésére, valamint panorámamedence, étterem, söröző, de “csendes szektorok” is vannak. Egyidejűleg hatszáznál is több ember fürödhet a megújult strandon, amely napi szinten csaknem 1500 látogatót képes fogadni. A területen mozgássérült- és buszparkolót is magában foglaló 120 férőhelyes parkoló létesült.

A csillaghegyi strandfürdőből a 1920-as évek elejére minden kényelmet kielégítő, akkor modern intézményt varázsoltak a Róka-hegy oldalában, több mint 90 ezer négyzetméteren. Itt hozták létre az ország első hullámfürdőjét – amely 1946-ig üzemelt – és csak ezt követte a Gellért és a Palatinus. Szórakozóhelyeinek sokféleségével, kedvező fekvése folytán egészséges levegőjével bármelyik korabeli külföldi strandfürdővel felvette a versenyt. Szőke László, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. vezérigazgatója emlékeztetett: a felújított fürdő hat szintből áll, és a már elkészült parkoló mellett kialakítanak még egy 110 férőhelyes parkolót. Kitért arra is, hogy a fürdőbe került egy Barcsay Jenő által készített mozaik, amely a lebontott újpesti fürdőből került át.

A megnyitó ünnepségen többek között jelen volt Varga Mihály, Óbuda országgyűlési képviselője, valamint Gyurta Dániel olimpiai, világ- és Európa-bajnok magyar úszó is, aki elmondta: nagyon örül az uszoda felújításának, hiszen korábban sokat edzett itt.

A Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő hivatalos honlapja

obuda.hu