Az összes kerületi óvoda részt vett a „Takarítsuk ki Óbudát!” programban, melynek célja az volt, hogy szülőkkel, önkéntesekkel közös összefogásban összegyűjtsék az őszi lombhullás idején keletkező nagy mennyiségű zöldhulladékot ésElolvasom

Az óbudai nyomozók elfogták azt a férfit, aki négy vendéglátóhelyre is betört. Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság III. kerületi Rendőrkapitánysága a 25 éves budapesti K. RajmundElolvasom

Rendőrségi nyomozás a környezetkárosítás ügyében. Tájékoztatjuk, hogy az óbudai gázgyári talajszennyezés Dunába jutásával összefüggésben a rendőrségre 2018. október 31-én érkezett feljelentés ismeretlen tettes ellen, amely alapján a BRFK III. kerületiElolvasom

A Biblia világa – Előadók: Filep György és Kecskeméti János Passió. Jézus hét szava a kereszten és ennek értelmezése. Az előadások után kérdések felvetésére is sor kerülhet. Jegyár: 200 Ft A Biblia világaElolvasom

A rendőrségre érkezett bejelentés 2018. október 19-én 13 óra körül, hogy egy III. kerületi tízemeletes lakóház hatodik emeletén egy lakás füstöl és az ott lakó idős nő a lakásban van.Elolvasom

Évtizedek óta tudott, hogy az egykori Gázgyár szennyezett talajából mérgező anyagok szivárognak a Dunába, a kármentesítés érdekében azonban csak a terület tulajdonosa, az NKM Földgázszolgáltató Zrt. léphet – közölte Óbuda-BékásmegyerElolvasom

Civilek és az önkormányzat együttműködése révén ismét partrendezés történik a folyóparton. A Duna rendkívül alacsony vízállása megkönnyíti a munkát, amely a következő napokban is folytatódhat. Tovább csökkent a Duna vízszintjeElolvasom

Tavaly ősszel az önkormányzat együttműködési megállapodást írt alá a kormányzati finanszírozásban létesített, az elektromos autók töltésére szolgáló töltőpontok koordinálását végző e-Mobi Elektromobilitás Kft-vel, melynek köszönhetően idén megkezdődhetett az elektromos töltőpontokElolvasom

Helyreállt a forgalmi rend a Slachta Margit rakparton. Ahogyan arról a police.hu  beszámolt, öt autó és egy kerékpáros ütközött össze 2018. szeptember 28-án 11 óra 46 perckor Budapest III. kerületében,Elolvasom

Új és régi munkáim a testről, az anyagról, az élő és a gondolkodó anyagról szervesen kapcsolódnak egymáshoz és az életemhez. Azon gondolkodom, hogy élek, és azért élek, hogy gondolkodjam azon,Elolvasom

Pega Bútor Kft. 17 éve foglalkozik bútorgyártással. Első ízben 7 éve nyitottuk meg üzletünket Mosonmagyaróváron a Szent István Király úton (a volt Szolgáltatóházban). Majd a megnövekedett igényeket figyelembe véve immárElolvasom

A fővárosi rendőrök elfogták azt a férfit, aki még júliusban ellopta egy idős hölgy nyakláncát Óbudán.  A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi Főosztályának járőrei 2018. augusztus 24-én az éjjeli órákban igazoltattak egyElolvasom

Hatalmas szerencsével élte túl a család azt a gázolást amit a napokban éltek át Budapesten a 11-es főúton. A felvétel 2018. augusztusában készült a 11-es főúton, egy lámpa nélküli zebránál. Figyelem!Elolvasom

Schäffer Erzsébet egyik legismertebb, legnépszerűbb újságírónk, akinek munkáit nemcsak a Nők Lapja olvasói ismerhetik, ahol 1990 óta dolgozik, hanem a könyvek szerelmesei is. Tizennégy kötetben jelentek meg írásai, és márElolvasom

Csupán néhány száz méterre a Duna parttól, a békásmegyeri lakótelepen már öt éve működik a közösségi kert. Ez az együtt művelt kert levegőt tisztít, vegyszermentes zöldségeket ad, és közösséget isElolvasom

Újabb népszavazási kérdést hitelesített a Fővárosi Választási Bizottság. Ezúttal konkrétan a mobilgát építésére kérdeznének rá, úgyhogy Tarlós Istvánék ezt nem tudják majd úgy kicselezni, mint a múltkori kezdeményezést. Miközben mindenkiElolvasom

A Párbeszéd közölte, üdvözli a Fővárosi Választási Bizottság döntését a római-parti mobilgátról szóló népszavazás ügyében. A népszavazást egy magánszemély, dr. Czirmes Györgyné kezdeményezte, a kérdés pedig úgy szól: Akarja-e, hogy aElolvasom