Rövidesen megkezdődik a békásmegyeri piac közösségi terének építése A Market által kivitelezett csarnok jövő hónapban nyitja meg kapuit, így indulhat a beruházás második üteme, mely egy évig tart majd. AElolvasom

Csupán néhány száz méterre a Duna parttól, a békásmegyeri lakótelepen már öt éve működik a közösségi kert. Ez az együtt művelt kert levegőt tisztít, vegyszermentes zöldségeket ad, és közösséget isElolvasom

Újabb népszavazási kérdést hitelesített a Fővárosi Választási Bizottság. Ezúttal konkrétan a mobilgát építésére kérdeznének rá, úgyhogy Tarlós Istvánék ezt nem tudják majd úgy kicselezni, mint a múltkori kezdeményezést. Miközben mindenkiElolvasom

A kerület, nem csak a Római-part problémájából áll. Óbuda részei külterületi részekkel is bőven el van látva. Ott nem az árvíz, hanem az elhasznált víz elvezetése okoz nem kis problémát.Elolvasom

Jövő tavasszal, nyár elején várható a csillaghegyi strandfürdő új fürdőegységének megnyitása, a több mint hárommilliárdos beruházás alapkövét és az időkapszulát csütörtökön tette le Tarlós István főpolgármester, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter,Elolvasom