Megkezdik kerület szerte a kátyúk és a megkopott útfelületek javítását a jó idő beálltával. A javítási munkák átmenetileg kisebb forgalmi tolódásokat okozhatnak. A tartósan fagyos idő elmúltával megkezdődtek kerületünkben aElolvasom

Hamar döntött a kormány az orvosok kötelező kamarai tagságáról. Az eddig három kötelező kritériumból egyet egy tollvonással megszüntettek. Mint ismeretes a MOK gyanúba keveredett, miszerint orvosokat fenyegettek ha csatlakoznának azElolvasom

A Magyar népmesék és a Vízipók-csodapók szériákat jegyző Kecskemétfilm úgy döntött, hogy a 2020-ban elkészült CIGÁNYMESÉK című 13 részes, egyedi, 3D technikával készített sorozatát ingyenesen hozzáférhetővé teszi youtube csatornáján. AzElolvasom

2023. március 2-án, csütörtökön 17.00 órakor megrendezésre kerül a következő közösségi fórum, melynek keretében ismertetésre kerül az árvízvédelmi mű megvalósíthatósági tanulmánya. Ezt követően Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes ismerteti a védmű továbbtervezésénekElolvasom

Az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló törvénymódosítás az elfogadása esetén megszünteti az orvosok kötelező kamarai tagságát és kimondja, hogy kamarai tagság nélkül is végezhető egészségügyi tevékenység.     Egy, az Országgyűlés TörvényalkotásiElolvasom

Hetvenhárom éves korában szerdán elhunyt Dunai Tamás Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész.     Dunai Tamást otthonában, tragikus hirtelenséggel érte a halál – közölte a család csütörtökön az MTI-vel.    Dunai Tamás 1949. július 7-énElolvasom

Kábítószer befolyása alatt, életveszélyes manőverekkel próbált meg elmenekülni egy 26 éves sofőr a rendőrök elől, aki végül a XV. kerületben került kelepcébe. Közúti ellenőrzésnek indult, majd több kerületen átívelő hajszaElolvasom

Zalán György A családi legendárium része – ez most így furcsa, a családban már én vagyok a legöregebb, már minden, amit a családról mesélek, lehet legenda -, bátyám és unokabátyámElolvasom

Szponzorált tartalom Kamionmentés, Pest megye, Magyarország, Európa A Vajdaco Trans Kft fuvarozás,  fuvarközvetítés, és tárolás alapszolgáltatásokkal működik a piacon, dea kamion mentés és trailerek bérbeadása valamint autószállító trélerek és pótkocsikElolvasom

Negyvenhét esztendősen elhunyt Lendvai Miklós 23-szoros válogatott labdarúgó.      A hírt hétfőn Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere osztotta meg közösségi oldalán.    Lendvai 1991-ben Zalaegerszegen kezdte pályafutását, majd Franciaországban a Girondins Bordeaux, SvájcbanElolvasom

Vitézy Dávid Olvasom Újbuda polgármesterének friss posztját, ahol büszkén ad hírt róla, hogy a Fővárosi Önkormányzat is csatlakozott a Déli Körvasút építésének meghiúsítására indult perbe. Budapest vezetőinek nyilvános kommunikációjában egyElolvasom

Akár 3,5 millió forintra is pályázhatnak a mikrovállalkozásként működő hentesüzletek az Agrárminisztérium új felhívásának köszönhetően – közölte hétfői közleményében  Nobilis Márton Pál, az Agrárminisztérium  élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára.     Az orosz-ukrán háborúElolvasom

Péter Arold Karácsonyéknak ebben már nagy rutinjuk van. Ez lesz a második közúti felüljáró a polgármestersége alatt, amelyikhez hozzá kellett nyúlnia. A Lánchídról ne is beszéljünk. A teljesen elöregedett tartópillérekElolvasom

Előkészítő üléssel vette kezdetét pénteken a Fővárosi Törvényszéken annak a korrupciós ügynek a tárgyalása, amelyben mások mellett Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke és Völner Pál korábbi államtitkárElolvasom

A IX. kerület belső területein módosult a parkolási gyakorlat. Az éjszakai órákban a parkolók 30 %-a csak és kizárólag a kerület lakosai számára vannak fenntartva. Erről a kerület polgármestere számoltElolvasom

A BKK többfunkciós szolgáltatást nyújtó applikációját, a BudapestGO-t több mint 2,2 millióan töltötték le az elmúlt egy évben, és már 1 millió ügyfél használja rendszeresen. Ezzel az egyik legnépszerűbb magyarElolvasom