Társadalmi célú hirdetés (ingyen)
Sokan tudjátok, hogy van közösségi költségvetés a kerületben, évente száz millió forint sorsáról dönthetnek a kerületiek, tíz fejlesztési javaslatot valósítanak meg tíz körzetben.
A javaslatokról szavazni kell, és az önkormányzat a nyertes javaslatot megvalósítja. A megvalósítás előtt lakossági egyeztetést tartanak, ugye nem véletlenül hívják részvételi költségvetésnek.
A napokban a pultozásnál és a kopogtatásnál felmerült, hogy nem tudnak semmit a hatos egyéni választókerületben nyertes ötletről, a Kerék suli környezetének rendbe tételéről. Ez nem is meglepő, hiszen a hatos egyéni választókerületet jelenleg, illetve az elmúlt fél évben senki sem képviselte, hiszen Czeglédy Gergő ennek a választókerületnek volt a képviselője, Czeglédy úr pedig előzetesben ül korrupciós ügyek miatt.
Közben a lakossági egyeztetést megszervezték, csak nem szóltak róla senkinek! Ez is azt mutatja, mennyire jól mennek a dolgok egy polgármester és képviselő nélküli kerületben.
A lakossági egyeztetés december 4-én, délután négytől lesz, gyülekező a Kerék suli főbejáratánál!Ha olyan képviselőt szeretnél, amelyik részt is vesz a kerület életében, január 19-én szavazz Fülöp Gergelyre!
- Befejezték az Astória csomópont felújítását
- Hosszabb üzemidő az M2-es, M3-as és M4-es metrón Budapesten
- Idén ismét ott leszünk mi is! Ti se maradjatok le a Boglári Szüreti Fesztiválról!
- Esküvői zene: Hogyan válassz DJ-t, hogy a lakodalom felejthetetlen legyen?
- Könyvelés Budapesten – Miért a jó könyvelő a legjobb befektetés?