Kábítószer befolyása alatt, életveszélyes manőverekkel próbált meg elmenekülni egy 26 éves sofőr a rendőrök elől, aki végül a XV. kerületben került kelepcébe.
Közúti ellenőrzésnek indult, majd több kerületen átívelő hajsza lett egy rendőri intézkedés vége még 2021. február 4-én a Pozsony utcában; a rendőrök most befejezték a nyomozást és az ügyet átadták az ügyészségnek.
A járőrök egy parkoló autó vezetőjét akarták intézkedés alá vonni, azonban a sofőr észlelve a rendőröket a gázra lépett, és elhajtott. A rendőrök megkülönböztető fény-és hangjelzés használata mellett a XIII. kerületen át egészen Újpestig követték a szürke autót, de a sofőr a többszöri felszólítás ellenére sem állt meg. Menekülés közben több piros lámpán is áthajtott, valamint a járdán haladó gyalogosokat is veszélyeztette; két embernek félre kellett ugrania a száguldozó kocsi elől. Végül az autós kutyaszorítóba került; egy szemből érkező kocsi útját állta, így a rendőrök utolérték és elfogták. Az események során senki nem sérült meg.
A 26 éves K. Benjámint a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztályára előállították, ahol gyanúsítottként hallgatták ki közúti veszélyeztetés bűntett megalapozott gyanúja miatt.
Az eljárás során kiderült, hogy a 26 éves sofőr kábítószertől befolyásolt állapotban vezetett, ezért a nyomozók járművezetés bódult állapotban vétség meglapozott gyanúja miatt is kihallgatták. A férfi a bűncselekmények elkövetését beismerte, de részletes vallomást nem tett. A budapesti rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, majd a napokban a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségnek.
- Óbudai-sziget projekt: új rendezvénykomplexum születik
- Megújul a Flórián téri felüljáró – több mint négy évtized után teljes körű rekonstrukció zajlik
- Képviselő-testületünk döntött a Kormányhivatal törvényességi eljárása kapcsán
- Új K+R parkolókat alakítottunk ki a Krúdy Gyula Általános Iskolánál
- Több helyszínen is járdajavítási és karbantartási munkákba kezdtünk