Főoldal / Közélet / Pedofil ügy. Lezárt vizsgálatok

Pedofil ügy. Lezárt vizsgálatok

Több hónapos belső vizsgálatot zárt le a napokban Óbuda-Békásmegyer polgármestere. Mint mondta, súlyos mulasztásokat és visszaéléseket tártak fel.

Egy önkormányzati fenntartású intézményben dolgozó óvónő korábban éveken át gyermekpornográf felvételeket készített több rábízott óvodásról. Az ügy részleteiről ugyan tájékoztatták a korábbi önkormányzati vezetést, ám ők semmit sem tettek. Dr. Kiss László szerint tűrhetetlen, ahogy eljártak – az ügy feltárása után most a megoldáson dolgoznak.

Hirdetés

Dr. Kiss László, Óbuda-Békásmegyer polgármestere szeptember 30-án több hónapos belsÅ‘ vizsgálatot zárt le, amelynek eredményeit összefoglalva az obuda.hu-nak elmondta: az ORFK Kommunikációs Szolgálatának 2020. április 29-i közleménye szerint a Készenléti RendÅ‘rség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Kiberbűnözés Elleni FÅ‘osztálya nemzetközi együttműködéssel 2019 márciusában azonosított egy harmadik kerületi óvónÅ‘t és az élettársát, akik a nÅ‘ gyermekkorú unokahúgát szexuálisan bántalmazták. A nyomozás megállapította, hogy a férfi a saját gyermekükkel is folytatott szexuális cselekményeket. A két gyanúsított a dark weben különféle pedofil fórumokon terjesztette a szexuális visszaéléseikrÅ‘l készített gyermekpornográf felvételeket – irja az obuda.hu

Az ügyel kapcsolatban a vizsgálat visszanyúlik az előző vezetés idejére és Bús Balázs Óbuda volt polgármestere illetve az előző kerületvezetése is szóba került, melyben azt a felelősséget vizsgálták, hogy Búsék nem tettek meg mindent az ügy kivizsgálására.

Bús jogi lépéseket tervez, az őt ért vádakkal szemben.

Címlap: MTI fotó

Címkézve:

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.