Idén is megrendezte hagyományos Tavaszi Gálaműsorát az Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztató Központ. A rendezvény nyitányaként Bús Balázs polgármester köszöntötte a résztvevő középsúlyos, enyhe, valamint pszichiátriai ellátottakat. Az intézmény, amely aElolvasom

Csak egy kis semmiség. A főváros számos kerületében az LMP nem lépett vissza, vagy  indított az ellenzék erős emberével szemben.  Nálunk nem. Ábrahám Júlia visszalépett. Nagy szükség nem volt rá,Elolvasom

Befejezték a nyomozást az óbudai rendőrök annak a házaspárnak az ügyében, akik tavaly több sértettől is loptak a Sziget Fesztiválon. A rendezvényen önkéntesként dolgozó egyik diák tett feljelentést 2017. augusztusElolvasom

A „Párbeszéd” Római-parti védművével kapcsolatos sajtótájékoztatóját csak parafáziának tudjuk tekinteni. Sajnálatos, hogy Szabó Tímea egyáltalán nincs képben, ráadásul több lépéssel el van maradva a történetben. Láthatóan nem követi az eseményeket.Elolvasom

Elfogadta a fővárosi közgyűlés a Tarlós István által múlt héten bejelentett javaslatot, miszerint a Római-part elején és végén betorkolló két patak árvízvédelmével kezdődjön meg az építkezés, ám a két torkolat közöttElolvasom

Ma reggel Pataki Mártonnal átvettük a Római-parti népszavazás aláíróíveit a Fővárosi Választási Irodán. Indulhat az aláírásgyűjtés. 29 napunk van 138000 aláírás összegyűjtésre. Szép kihívás, de a Rómaiért össze fogjuk hozni. OszdElolvasom

Lassan  pártpolitikai kérdés lesz a Római-partra tervezett mobilgát ügye. Az MSZP Horvát Csaba a Fővárosi Közgyűlés MSZP-s képviselői nevében hirdette meg ellenállását Tarlóssal szemben. Gátat szabunk Tarlós mobilgátjának címmel írt állsásfoglalástElolvasom

A Hajforma Haj és Szépségszalon 2015 Januárjában indult el azzal a céllal, hogy olyan színvonalas szolgáltatást nyújtson, ami mind a magyar mind a nemzetközi viszonylatban megállja a helyét! Formába hozzukElolvasom

Megváltoztatta a Kúria a Fővárosi Választási Bizottság döntését és hitelesítette a római-parti mobilgát megépítésével kapcsolatos népszavazási kérdést kedden – derül ki a Kúria internetes oldalán közzétett végzésből. -írta a 444.huElolvasom

A kerület, nem csak a Római-part problémájából áll. Óbuda részei külterületi részekkel is bőven el van látva. Ott nem az árvíz, hanem az elhasznált víz elvezetése okoz nem kis problémát.Elolvasom

A Római-part olyan, mint az ország kicsiben. Kettéosztott. Sajnálatos. Az alábbi írás rámutat arra a problémára ami jelenleg a Duna parti területet érinti. Az írást változtatás nélkül közöljük. Tegnap esteElolvasom

Bár sok probléma foglalkoztatja Óbuda lakóit, de most a Római-part mobilgát rendszere okoz fejfájást nekik. A már ismert, Óbudával foglalkozó Facebook oldalon találunk erre a fotóra, ami a 2013-as árvízElolvasom

Ma 08::00 holnap 14::00 ig sávlezárás Szentendrei úton A Szentendrei úton(11-es főút) szakaszonként mindkét irányban lezárják a belső sávot a Pók utca és a városhatár között napközben, mert közvilágítási lámpákat javítanak.Elolvasom

Folytatódik az Egészségkörút Óbudán programja Szombaton, október 7-én 9 órától a Laktanya utcai Tüdőgondozóban lesznek ingyenes egészségügyi szűrések. További információk, részletek a plakáton:Elolvasom

Tarlós István főpolgármester érthetetlennek nevezte a III. kerület döntését, amely szerint az önkormányzat nem ad tulajdonosi hozzájárulást a mobil védműhöz, amíg el nem készül a római-parti telkek határában álló kerítésekElolvasom

Óbuda mindennapjaival foglalkozó egyik Facebook oldala mozgalmat hirdet a parti mobilgát ellen. „Sziasztok!  Mozgalmat hirdetek, melynek értelmében azok a vállalkozások, melyek kiraknának a kirakatukba vagy ablakukba, ezek hiányában az üzletenElolvasom

Göncz Árpád barátai és tisztelői szeretettel meghívják Göncz Árpád mellszobrának avatására, amelyre 2017. október 6-án, pénteken 13 órakor kerül sor az Óbudai Egyetem parkban, a Magyar Köztársaság néhai elnöke, író,Elolvasom

A helyi képviselő-testület határozottan kiállt a polgármester határozati javaslatai mellett, és nem támogatta a volt csillaghegyi bánya és közvetlen környezetének átsorolását települési térséggé. A fővárosi vezetést arra kérik, terveiben tartsaElolvasom

Egy lakó, eddig ismeretlen okok miatt  Madzsar József utca 5. szám alatti panelépület 14-ik emeletén a szemétledobó egységnél kinyitotta a tűzoltócsapot ezzel elárasztva az elektromos elosztókat is. A oltócső isElolvasom

Két legnépszerűbb rendezvényünk a futás és a természetjárás köré épül fel. Sokan az őszi események közül is hiányolták mindkettőt. Most a kettőt ötvöztük, helyszínnek a Budai-hegyek Panoráma futókörét választjuk. KereteinElolvasom