„A karácsony a szeretet, és ádvent a várakozás megszentelése. … Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár.”
Pilinszky János elgondolkodtató szavaival valóban ráhangolódhatunk a karácsonyi ünnepkör szép heteire és a várakozás misztériumára. Ma az advent, azaz a várakozás ünnepének első vasárnapján gyújtjuk meg az első gyertyát az adventi koszorún.
A négy gyertya advent négy hetét és azontúl négy fogalmat jelképez: az első a hit, a második a remény, a harmadik az öröm, és a negyedik a szeretet szimbóluma. Az első égő adventi gyertya, az egyházi tradíció szerint, az első emberpárra Ádámra és Évára emlékeztet, – mint akiknek elsőként ígérte meg isten a megváltást.
Hagyományainkhoz híven nemcsak otthonainkban, családi körben, hanem az óbudai Fő téren is fellobban a gyertya lángja advent négy vasárnapján, hogy együtt örülhessünk az ünnep eljövetelének. December harmadikán az adventi koszorún az első gyertyát dr. Kiss László, Óbuda-Békásmegyer polgármestere ás testvérvárosunk, Varsó-Bemowo polgármestere, Urszula Kierzkowska gyújtja meg. Tartsanak velünk ma 17 óra 40 perckor, az első adventi gyertyagyújtáson, hiszen együtt érték az ünnep!
- Mitől lesz felejthetetlen a lakodalom? – Ezért kulcskérdés a profi esküvői DJ kiválasztása
- Válóper harag nélkül? Így segíthet egy családjogi ügyvéd a békés lezárásban
- Szúnyoggyérítés Óbudán – bővebben a használt szer alkalmasságáról – Deltasect PR 1,2 ULV
- Milliókat érő nemzetközi drogszállítmányt kapcsoltak le Kőbányán – Kínai és cseh futár került rács mögé – videóval
- Elismerésekkel díjazták az óbudai köztisztviselők elhivatottságát és szakmai kiválóságát













